2012. március 20., kedd

A lejtő


Egyszerű gépek
Lejtő


A lejtő az emberiség által legrégebben használt gépek egyike, feltalálása messze a történelem előtti időkbe nyúlik vissza. A megalitok felállításánál kellett, hogy használják, de a piramisok építésénél is felhasználták.
A 17.században Galilei használta a lejtőn legurított golyók vizsgálatára, ennek alapján fogalmazta meg híres tételét, hogy a szabadon eső testek mozgása nem függ a test tömegétől. Ez ellentmondott az akkoriban általánosan elismert arisztotelészi, hogy egy test annál gyorsabban esik, minél súlyosabb. Lejtős kísérletei vezettek annak felismerésére, hogy az egyenletesen gyorsuló mozgás során megtett út az eltelt idő négyzetével arányos.


A lejtő egy teher felemeléshez szükséges erő csökkentésére szolgáló egyszerű gép. A lejtő egyszerűen egy, a vízszintessel kis szöget bezáró sík, melyre sokkal könnyebb felvontatni egy nehéz tárgyat, mint függőlegesen felemelni. A kisebb erőszükséglet ára, hogy a vontatás hossza arányosan megnő, így munkát megtakarítani segítségével természetesen nem lehet. A lejtőre vezethető vissza az ék és a csavar is.

Írta: Makács István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése