Egyszerű
gépek
A
csigák
A csiga egyike az egyszerű gépeknek, melyeket az ősidőktől kezdve (de az ókortól bizonyíthatóan) használtak az emberek mindennapi életükben és összetettebb gépeikbe beépítve.
A csiga egy kerületén horonnyal ellátott tárcsa, mely a kötél vagy kábel vezetésére szolgál. A csigákat általában nem egyenként, hanem csigasorokba építve használják, abból a célból, hogy csökkentsék például egy súly felemelésére fordítandó erőt. Használatával ugyanakkor a munka nem csökken, mivel a kisebb erő ára a kötélvég ugyanannyiszor nagyobb elmozdulása. A teher felemeléséhez szükséges erő közelítően a teher súlya osztva a csigák számával. Azonban ahogy nő a csigák száma, a kötélsúrlódásból és a csapágyak súrlódásából származó veszteségek is nőnek, így a rendszer hatásfoka csökken.
Állócsiga
Az
állócsiga tengelye rögzített. Ezt a csigát arra lehet használni,
hogy a kifejtéshez szükséges erő irányát megfordítsa,
erőcsökkentést nem lehet vele elérni. A csiga egyensúlyából
következik, hogy a két kötélágban ébredő erőnek egyenlőnek
kell lennie, a felfüggesztést terhelő erő viszont a teher
kétszerese (ha a kötelet függőlegesen lefelé húzzuk).
Mozgó
csiga
A
mozgócsigát az erő nagyságának csökkentésére lehet használni.
Ha a kötél egyik vége rögzített, csak a mozgócsiga tengelyére
erősített teher felének megfelelő erővel kell a kötél másik
végét húzni. Mozgócsigát mindig csigasorba építve használnak.
Egyszerű
csigasor
A
csigasor álló- és mozgócsigákból összeállított gép. Az
egyes csigákat úgy építik be, hogy az egy tengelyen elhelyezkedő
csigák nemcsak a tengelyhez, hanem egymáshoz képest is el tudnak
fordulni. A gyakorlatban a csigasort gyakran úgy készítik el, hogy
az állócsigákat és a mozgócsigákat is egy-egy közös tengelyre
szerelik, a tengelyt pedig zárt keret tartja. Ennek a megoldásnak
az az előnye, hogy a kötél vezetése minden irányú kiugrás
ellen biztosított.
Egy
mozgócsiga terhelése a két kötélág között egyenletesen oszlik
meg, tehát egy kötélre a terhelés fele jut. Az mozgócsigából
álló csigasor utolsó állócsigájáról lefutó kötél
meghúzásához a teher -ed
részére van szükség:
Arkhimédészi
csigasor:
Ez
a csigasor egy állócsigából és több mozgócsigából áll. A
mozgócsigák egyik kötélágát rögzítik, a másik kötélág az
előző mozgócsiga tengelyét terheli. Az első mozgócsiga mozgó
kötélága az állócsigán van átvetve. Ezzel az elrendezéssel
nagyon nagy áttételt lehet megvalósítani, ennek ellenére a
gyakorlatban ritkán használják. Plutarkhosz leírja, hogy ezzel a
fajta csigasorral Arkhimédész egy teljes felszereléssel és
katonákkal teli hadihajót egymaga elvontatott.
Differenciális
csigasor
Az
állócsiga két különböző
átmérőjű tárcsája egymáshoz rögzített, együtt forognak a
tengelyen. Itt kötél helyett általában láncot alkalmaznak, hogy
a megcsúszás ellen a rendszer biztosítva legyen. A láncot
végtelenítik. A kezelő személy a nagyobbik álló csigáról
lecsüngő láncágat húzza, a végtelenített lánc terheletlen ága
a kisebbik álló csigára (lánckerékre) csévélődik fel.
Szereléseknél használt kézi emelőberendezéseknél elterjedt
ennek a használata.
Írta: Kántor Dezső
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése